Igazságot Magyarországnak!
Komolyan kellene végre venni a tényadatokat és tenni valamit a fennmaradásért. Nem elegendő az eddigi rossz magyar szokás szerint legyinteni és mindent elintézni azzal, hogy ugyan, én egymagam mit tegyek, úgy sincs eredménye. Ennek az időnek vége kell, hogy legyen. A magyarság egyik feladata a példamutatás. Most elsődlegesen egymásnak kell jó példával szolgálnunk. Megjegyzendő, hogy múltunkhoz hasonlóan, hosszabb távon a jövőben ez más népek számára is feladatunk!
Egyértelműen jelzik a Kárpát-medence történelmi, kulturális, művészeti, népességi egybetartozását. Mára bizonyítottá vált, hogy területét uralkodóan mindig is magyar génekkel rendelkező emberek lakták. Hazug az állítás, mely szerint őseink a ma tanított honfoglalás idején érkeztek volna ide.
Tápláld a magyart,
az táplál Téged!
Drága MAGYAR testvéreim!Elveszett a szakrális kapcsolatunk a Magyar Földdel!!!!!!Mit jelent ez?Nem a Magyar Föld termését, gyümölcsét esszük!!!! Ha ez így lenne ,SOHA nem juthatott volna idáig azország!Ezt be kell ismernünk, tudatosan tették velünk. Ez egy igencélirányos program volt.Ide telepítették /az ellenség/ a tesco a penny , auchan, stb.áruházaikat, hogy aztán a külföldiélelmiszereket fogyasszuk!Ezzel két legyet ütöttek egycsapásra.Eladták a termékeiket NEKÜNK, és jóhaszonhoz jutottak!Ám amit ők tudatosan tettek: Pontosan tudták: HA AMAGYAR NÉP SZAKRÁLIS KAPCSOLATAMEGSZŰNIK A MAGYAR FÖLDDEL,vagyis ha a magyar nép nem eszi a MAGYARFÖLD termését---->MEGSZAKAD A KAPCSOLATUK!!!!Innentől el lehet tőlünk venni, földönfutóvá tehetnek Bennünket!INNEN MÁR CSAK EGY TOLLVONÁS A FÖLDTÖRVÉNY!/MICSODA ARCÁTLANSÁGOT KÖVETTEK EL TEGNAP IS!!!!/ ÉS AKKOR MÉG NAGYONFINOMAN FOGALMAZTAM!!!!Ezt mi engedtük!!!Mi hagytuk hogy velünk megtegyék!Hogyan??Nem műveljük a Földet, és külföldi áruk tömkelegét:SZEMETET eszünk!Tessék felébredni!!!Mindenki a maga módján TEGYEN ÉRTE!!MINDENKI CSAK MAGYAR ÉLELMISZEREKET EGYEN!!!!EZ EGY OLYAN ÓRIÁSI LÉPÉS LESZ, NEM HISZITEK!!!!Szépen visszarendeződnek a dolgok, anélkül hogy kimennénk azutcára.Úgysem érnénk el vele semmit.Vagy csak rontanánk a helyzetet.S hogy miért van olyan nagy keletje külföldön a magyar termékeknek?HÁT EZÉRT!!!Ízesek, finomak és olyan szakrális erőt képviselnek/lefordítom:nemtudják mitől olyan finom, csak érzik az erőt benne,s hogy kell még!!!/Aki megkóstolta egyből királynak érzi magát tőle.Erőt kap tőle a mindennapokban.Közeli ismerősöm kamionos csapat vezetője, arról mesélt: magyarcukrot/ami még van/ viszik ki külföldre, s helyette nem egyszer,avisszaúton, külföldi gyártású CUKROT hoztak nekünk .VAJON MIÉRT???Logika csak egyetlen egy lehet ebben is.NE MAGYAR ERŐT EGYÜNK.Erőtlenedjünk csak el.Ha már nem látunk a dolgok mögé.Drága Magyar Testvéreim!Ugye ennyit mindenki megtehet a hazájáért, a Magyar Földért, hogy CSAKmagyar élelmiszert fogyaszt!!!Ez az első, s aztán az élelmiszer szót már termék szóra is cserélhetjük!!!És nem lesz az az erő, amely képes lenne bennünket INNEN eltávolítani.CSAK ÉBREDJETEK!!! KÉRLEK BENNETEKET!!!Csak egységben tehetünk bármit is.Az növeli erőnket ha összefogunk.El sem tudjátok képzelni mekkora jelentőséggel bír az a szakráliskapcsolat amiről írok!És lám lám milyen alattomos módon támadták meg! A kényelmes életmódiránti igényünket használták fel erre, és JÓL BEDUGTÁK A CUMIT ASZÁNKBA!!!!!A kérdés az: Van -e még IGAZ MAGYAR EMBER aki azt ne mondaná:ELÉG VOLT!!!!!Kérlek még banánt se egyetek!Azt főleg ne!!Nem a mi erőterünknek való. Annak való , ahol terem! Őtszolgálja. Erősíti abban a Térben.Bennünket gyengít, elválaszt.Ha tudnátok mennyire fontos az étel amit megeszünk, nem szennyeznéteka Szent Templomot, ami a Testünk!!!SZEMÉTTEL! Egyetek hát csak Magyar Terméket!MINDENÁRON!!!!ÉS TUDJÁTOK MIÉRT!!!Menjetek ki a magyar emberek "árudájába" :):) a PIACRAOtt szerezzétek be a gyümölcsöt ,zöldséget.Ettől ők is erőre kapnak,mármint a termelők, és még több terméket fognak oda szállítani!!-->Havan KERESLET, lesz KÍNÁLAT!AZ TUTI!!!ÉS HELYRE FOG ÁLLNI A REND!!!Aki egyetért szavaimmal, kérem terjessze!!!ÉBREDJEN MÁR A NEMZET!!!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése