BENNETEKET !
„Isten kardja csak akkor csillog majd újra és vezeti győzelemre megint a Hunok és Magyarok ivadékait, amikor egyek lesznek újra, mint a hajdani időkben, egy szándék, egy akarat, egy cselekedet, Öregisten parancsa szerint”.
VILÁGBAN ÉLŐ MAGYAROK EGYESÜLJETEK...
Elég volt a hazug propagandából !
Tudja meg minden magyar, kik vagyunk és honnan jöttünk!
Minél többen hallják, tudják meg és kutatják az igazságot, annál hamarabb fény derül rá !
Mert az igazságot soha, de soha nem lehet eltaposni, az mindig a felszínre tör!
Mindenkinek személyes felelőssége van abban, hogy engedi tovább terjedni az évtizedek óta szajkózott (nyugati hatalmak által propagált és pénzelt) elméleteket vagy pedig kiállunk nemzetként az ősi szkíta, MAG-népe leszármazottaiként. Mindezt szeretetben és egységben!
Legfontosabb elem az univerzumban a
SZER elem, az EGY nekünk mindig kettőt jelent: ezért csak EGYÜTT lehet!
Ne feledjétek: A SZER ETET, a GYŰL ÖLET
Több ezer év után is a magyar nemzet egyetlen a Földön, mely az ősi tudást nyelvében hordozza és egyike (ha nem az egyetlen), mely genetikailag is a legősibb civilizációk leszármazottja.
A mag:
A történelem során eredendően a magot, a középpontot, a kiindulópontot, az emberiség bölcsőjét jelentette és jelenti ma is. A Kárpát-medence a Földnek az a helye, mely emberi számítások szerint a legnagyobb katasztrófák bekövetkezése esetén is védelmet nyújt az itt lakóknak: szélsőségektől mentes éghajlat, jéghegyek olvadása, viszonylagos földrengésmentesség, hurrikánok, tornádók, ciklonoktól való védettség. Rendkívüli adottságokkal rendelkezik. Teljes területi, földrajzi egység:
Zártsága és védettsége felhívja magára a figyelmet. Kitüntetett a Kárpátoknak az anyaölszerű, biztonságot nyújtó, óvó, védő szerepe. Minden itt élő ember számára menedéket nyújt. A Kárpátok ölelése évszázadokon keresztül védettséget biztosított egy kívülről jövő esetleges támadás ellen. Az ellenségnek nincs lehetősége könnyűszerrel lerohanni az országot.
Történészek által elismerten olyan stabil, állandó országhatár, mely a Föld más országaira nem jellemző. Trianon szakította meg ezt az állandóságot.
![]() |
LÁTOGASS EL IDE IS! |
A globalizáció eredményeként:
Ma az önellátás helyett a drága importra fecséreljük jövedelmünket. Ez szinte kizárólag a szemét behozatalát jelenti anyagi és szellemi síkon egyaránt. A behozott termékek többsége értéktelen, olcsó bóvli. Az éltető ételek helyett génkezelt, betegségeket okozó, vegyszerezett, romlott hulladékot szállítanak. Nem beszélve az illegálisan, tonnaszám bekerülő egyéb hulladékokról és az erkölcsöt, az emberséget, a nemzetiséget porig romboló, liberálisnak kikiáltott téveszmékről. Szintén ez jellemző a járványokra, fertőzésekre is, melyek soha nem a Kárpát-medencéből indultak ki. Ide minden időben kívülről kerültek be a fertőző, járványos betegségek. Lásd pl. az 1347-es európai pestis járványt, mely több millió áldozatot követelt. Magyar földön egyetlen megbetegedést sem regisztráltak.
Honfoglalás:
Ezt a szót a nyelvújításkor Kazinczy, maga is szabadkőművesként, az ő megbízásuk alapján találta ki. A fellelhető korabeli iratok alapján őseink soha nem használták ezt a szót. Mindig hazatérésről, vagy visszatérésről beszéltek.
Az Egyesült Államokban megjelenő tudományos Science folyóirat 2000. novemberben ismertette a genetikai szakterület nemzetközi élvonalának 17 elismert képviselőjének kutatási eredményét. A vizsgálat kiterjedt az USA-tól Ukrajnáig az európai népek származásának és betelepedési idejének felderítésére. Megállapításuk szerint a magyar fajra jellemző EU19 gén 35-40.000 éve jelen van a Kárpát-medencében. Ez a gén a magyarokban 60%, míg a nyugat-európai népekben legfeljebb alacsony gyakorisággal fordul elő. Ez az időtartam megfelel a Homo sapiens első európai betelepedése óta eltelt időnek, melynek kezdetén a neandervölgyi ember által benépesült Európa. A magyar a legrégebbi európai génjelző.